Navigáció átugrása.
Címlap

Áramember és a párnamosás

Megkapom reggel az ukászt, ha felébredtél, hajítsd be a mosógépbe, és nyomd meg a gombotkapsz egy libacombot. Hát így is leszesz vala. Azér még előtte kicsomagoltam a bundájából.

Tette is a dolgát a húszéves Energomat, laffogott, csettegett, szisszeget, egyszóval mindenféle olyan hangot adott, amilyet rövidke pályafutásom alatt hallottam már tőle normális működése során.

Mígnem elérkezett a centrifugálás idelye. Na itt a párnában felgyülemlett mintegy 50 kilónyi víz megtette hatását. Szegény energomat másfél métereket ugrált örömében, neki a falnak, a hűtőszekrénynek, és a falicsapnak. A hűtőszekrény ajtózsanérját sikeresen elgörbítette, mert amikor kinyitottam kiesett az egész.

Gondoltam könnyítek a dolgán, ezért kivettem belőle a párnát. Namost a dobban a súlyeloszlás még így sem volt tökéletes, befordult úgy, hogy az ajtó rögtön meg is akadt egy peremben. Ezen az a kétszárnyú rugós ajtó van, nem a régi jó levehető ovális.

Végül egy széthajlított drótfogassal ki tudtam piszkálni a gyászt, és folytatódott a program.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
bonnie képe

sry, sosem mostam még

sry, sosem mostam még párnát :(
bonnie

Ne ha ragudj, de olyan

Ne ha ragudj, de olyan plasztikusan írsz, hogy hangosan kacarászok az éjszakába a gyapotföld közepén.
Részvétem a lakásnak, de a sztoriért szerintem megérte. :)

bonnie képe

khmm, a lakásnak a

khmm, a lakásnak a felújított részéről beszélünk....
egyébként nem esett nagyobb kár, leszámítva a hűtő oldalán a kicsi horpadást ;)
bonnie

De Béla'bá remélem a

De Béla'bá remélem a mikróban szárította, mint én régen a zoknimat a laboatoárban. Tudod amiben a Bandika melegítette a kajáját :) (régi szép idők)

KAMA3 képe

nabazz, ez eszembe sem

nabazz, ez eszembe sem jutott!!

egy baj van csak, hogy nem fér bele.. no de majd a gázsütő az jó öblös::))

Na de egy dologra kell

Na de egy dologra kell figyelni, hogy a sütő ajtaja nyitva legyen, és akkor faszagányosan kimegy a vízpára. Néha forgasd meg, mert különben odaég. A tollpárnának meg külön metál az illata mikor lángra kap mint az alsógatyád :)