A Vasló Kupa közvetítés tanulságai
Alapjában véve ez a maximum, amit egyedül képes voltam véghez vinni. A szükséges felszerelést, és az egyidejű feladatokat tekintve is. Főpróbának azért elég jól sikerült.
Pénteken délben tudtam meg, hogy szerdán lesz a Vasló Kupa. Előtte a 41. Kékszalag Vitorlásversenyről közvetítettünk itt a gyapotmezőn, hasonló technológiával, innen jött az ötlet, hogy ezt akár meg is tudnám csinálni, hiszen egy-két kölcsönkérhető apróságtól eltekintve mindenem megvolt hozzá. Aztán a hétvége félpasszív pihenéssel, agyalással telt Szigetközben. Összeszedtem fejben, hogy mi van, mire lesz szükségem, honnan, hogyan fogom beszerzni, mikor fogom a helyszínre szállítani. Hétfő és kedd a technológia kipróbálásával telt.
Szerda reggel már aggasztóan pislogtam a csapadékradarra, ugyanis az egész terv borult volna, ha esik az eső. Végül a Dunántúlon túl nem jött komolyabb csapadékmennyiség. Pakolásnál szembesültem megint a ténnyel, hogy a rendszeres takarítás ellenére a számítógépek mekkora mennyiségű port, koszt képesek magukba szívni.
A közvetítés egyébként úgy nézett ki, hogy a kis USB-s webkamerát leraktam egy fix helyre, ami a Velodrom Thököly úti kanyarját és a közönség egy részét vette, ez szolgáltatta a vágóképet. Néha átraktam egy másik irányba. A nagy Sony-val próbáltam szuperközelikkel sokkolni a közönséget, azonban az állvány akadékoskodása miatt ez eléggé darabosra sikerült. Egy harmadik kameraállás, mondjuk valamelyik stéher motorra szerelve még belefért volna, de nem volt meg hozzá minden szükséges eszközöm. Ehhez egy kis teljesítményű mikrohullámú adó és egy vevő kéne. Tervbe is vettem, hogy az OB-ra beszerzek egy ilyen készüléket.
Tervbe vettem, hogy a Pályakerékpáros Országos Bajnokságot is közvetíteni fogom. Az mondjuk 2-3 nap, és elég komplex ahhoz, hogy egyedül ne vállaljam be.
Hát a szoftverből
Hát a szoftverből kapcsolgatáson pont az USB-s tuner zihálódott meg. Egyébként télleg nem volt vészes, csak kábé tök feleslegesen vettem meg. Na de még majd adok neki egy esélyt egy másik gépen. Összehegesztek valami waffen masinát, amin nem lesz semmi, csak ilyen videos baszok. Akkor talán zsinnyegni fog rendesen.
Hát Muki én belenéztem
Hát Muki én belenéztem kicsit unalmas volt a közvetítés :D De technikailag jó volt. Gondolom valami 3G-s foson toltad fel egy fosra. Ha nem akarod szopatni magad, akkor vegyé ócsóért (kb 16 arany) egy ilyen fos wireless kamerát, azt rája hágod tv-tunerre és egy gyorsabb gépen meg átkergeted a retekbe a netre. De ha nagyon akkora állat vagy mint jómagam, akkor fogod magad, és egyből veszel 3 USB-s tuner fost (nem is olyan drága) aztán akkor beülsz a gép elé és vihogsz és kapcsolgatod szoftverbőőő és az neked JÓ.
Csak gondolom akarsz egy ilyen kézi zoomost játékot is tolni, bár már arra is láttam megoldást.
Csak ne valami paraszt rádióamatőr megtalálja a 2,4-es frekidet, mert beléje tol egy baltás gyerekpornót és nézhecc :D Meg a műsort élvezők is.
De addig is hajrá.